Rejto / Rejto Az elveszett cirkáló

1. Auflage 2018
ISBN: 978-963-387-223-9
Verlag: Adamo Books
Format: EPUB
Kopierschutz: 0 - No protection

E-Book, Hungarian, 144 Seiten

Nincs azon semmi csodálkozni való, hogy a Brit Királyi Tengerészet történetének lapjain nem szerepel a Balmoral nevu cirkáló eltunésének históriája, az érdemes hadihajót ugyanis az éj leple alatt kötötte el Piszkos Fred. El nem ítélheto tettét azért követte el, mert egy hajó bérlésére nála lévo pénzt elrulettezte... Hajóra pedig szüksége volt, hogy elindulhasson az expedíció Indokínába egy eltunt légionista felkutatására. Szegény Piszkos Fred, ha elore sejti, hogy egy angol hadihajó kapitányának ápoltsági szintjéig mosdatják, aligha vág bele a dologba. De ha már benne voltak, mellékesen megoldották ofelsége birodalmának gyarmatügyi kérdését, lelepleztek egy veszedelmes árulót, többször megmentették a fiatal Earl of Sudessex életét és végül teljesen váratlanul megtalálták a légionistát...

Autoren/Hrsg.

Rejto, Jeno

Leseproben

ELSO FEJEZET Nézeteltérés egy pireuszi csapszékben. A kocsmáros megmenti a whiskyt, de nem csináltatja meg az ablakot. 1 Ez volt a legfurcsább fiatalember, akit valaha láttak. És ahhoz képest, hogy a nyakát éppen a Krokodil tartotta a kezében, elég nyugodtan viselkedett. Bár lehet az is, hogy megfulladt már, ezért turte olyan mozdulatlanul és lehunyt szemmel pillanatnyilag kényelmetlen állapotát a Krokodil roppant tenyerei közé ékelt nyakával. A Hóhérok asztaltársaságával szemben (e társaság pénztárosa volt a Krokodil) látszólag közömbösen, de mégis bizonyos várakozással állt a három Gyóntató. Elnevezésüket két francia haditengerész eltunésének köszönhetik. A két tengerész e háromtagú társaság által lopott holmikat rendszeresen továb­bította a Maréchal Joffre cirkálón, mondanom sem kell, hogy a felettesek tudta nélkül, és egy alkalommal egész egyszeruen elhajóztak az áru ellenértékével együtt. Hajójuk ugyanis hosszabb idore az indiai vizekre ment. Egy év múlva gyanútlanul visszatértek, bízva az emberi feledékenységben. A három csempész azonban nem bizonyult szórakozottnak, és így e könnyelmu matrózoknak nyoma veszett. Mondják, hogy elozoleg a károsultak rábeszélték a matrózokat, hogy nyilatkozzanak a magukkal hozott csempészáru rejtekhelyérol. Ugyanis a két matróz nemcsak vitt, hanem hozott is csempészárut. Azt is mondják, hogy miközben a lelkükre beszéltek, az egyik matróz meghalt. A másik végül is gyónt, és a három csempész kára megtérült egy csónak mélyén elhelyezett nagy mennyiségu kábítószer révén. Azóta hívják oket, „Gyóntatóknak”. A „Hóhérok” nevu asztaltársaság állástalan matrózok számára fejtette ki karitatív muködését, ami annyiban nem volt teljesen önzetlen, hogy az egyesület tagjai képezték a segélyre szoruló állástalan matrózok zömét. Az asztaltársaság alapjában véve önse­gélyezo egyesület volt, a szónak abban a szoros értelmében, hogy önmagukon segítettek, tekintet nélkül a célra vezeto eszközökre, legyen az feszítovas vagy kés. A helyzet tehát ez volt: a Hóhérok asztaltársasága a kocsma bejárat felöli részén állt, Krokodil nevu pénztárosuk körül, aki egy ember nyakát tartotta kezeiben, azzal a szándékkal, hogy az említett nyak tulajdonosát, huzamosabb szorítás révén, fulladás következtében beállott halállal ölje meg. Szemben velük látszólag közömbösen, de bizonyos fokig várakozó állásponton foglalták el pozíciójukat a Gyóntatók, élükön Rozsdással, aki dohányzott. A másik Gyóntatót „Foorvos Úrnak” hívták, mert egy barátját, aki osztozkodás közben hülyének tettette magát, olyan türelemmel verte órákon át, míg az illeto háromhetes kórházi ápolás után ép elmével tért vissza a kültelki társaságba, és hogy a gyógymód megismétlését elkerülje, eleget tett a Foorvos Úr jogos igényeinek. A harmadik Gyóntató, tisztességes nevén Bunkó, kissé jobbra a Foorvostól, megvakarta vállát, de csak azért, hogy kitapintsa a kabátja alatt négyszeresen összecsavart drótkötelet, amelynek végén jókora vasdarab volt. Errol a különleges verekedési szerszámjáról nevezték el Bunkónak. – Hé, Krokodil! Mit akartok attól a kölyöktol? Úgy láttam, hogy a mi asztalunkhoz szándékozott ülni – kérdezte álmos hangon Rozsdás. A Krokodil kissé kiengedte a fiatalember nyakát, mert nem szeretett társalgás közben gyilkolni. – Régen keresünk már egy spiclit, aki mindent beköp. És azt hiszem, ez az itt, akit éppen megfojtok. – Nézd, Krokodil, elismerem, hogy mindenkinek tisztéletre méltó magánügye, hogy kit fojt meg, és kit nem. De ez a fiú a mi asztalunkhoz akart ülni, mikor nyakon csípted. Eloször mondja meg, amit esetleg nekünk üzentek általa, és azután, ha igazán azt hiszed, hogy rendorkém, öld meg békességben. – Tudod mit? Elobb megölöm, aztán beszélj vele. – Helytelen álláspont – vetette közbe a Bunkó. – Nem hiszem, hogy a magunkévá tesszük. – Én sem – mondta a Foorvos, és elovett egy körülbelül negyven centiméter hosszúságú kést. – Civakodni akartok? – kérdezte megbántva az egyik Hóhér. – A kölyköt engedjétek el – felelte valamivel határozottabban, de békésen Rozsdás és közeledett egy lépést. A fiatalember, nyakával a nagy marokban, ijedten pislogott jobbra-balra, de szólni nem mert, vagy nem tudott. Arca zöld volt a rémülettol. A Krokodil, hogy véget vessen az egésznek, nagyot rántott az áldozatán, és elkezdte rázni. Közben eltávolodott cimboráitól az ivó közepe felé. Rozsdás kezében, az ördög tudja, honnan, egy bikacsök jelent meg, és ugyanez a bikacsök a következo másodpercben a Krokodil tarkóján csattant, hogy ez, mint valami letaglózott barom, zu­hant fejjel a söntéspolcnak, valószínuleg törött nyakcsigolyával.
Két üveg valódi skót whiskyt a kocsmáros nyomban a hóna alá vett, és elsietett a belso szobába. Ez az ital nagyon drága volt. A Foorvos Úr egy rántással hátralódította a megszabadult fiút. Néhány másodpercnyi súlyos szünet következett. Az afférnál csupa nyugodt ember volt jelen. A Gyóntatók útját elvágták. A bejárat felé álltak a Hóhérok.
Ezek öten voltak, közöttük a Szigonyos, aki könnyedén meghajlította a félcolos vasrudat. A söntéspolc mellett mozdulatlanul feküdt a Krokodil, nem lehetett tudni, él-e még. A polc mögött ismét feltunt a kocsmáros, akinek eszébe jutott, hogy a brandyért is nagy kár, mert mostanában nehéz hozzájutni, tehát ezt is bevitte magával a szobába, és bezárta az ajtót. A Bunkó kezében megjelent a rövid sodronykötél, amelynek a végén a vasnehezék volt. Rozsdás jól tudta, hogy túlerovel állnak szemben, tehát, ha lehet, menekülni kell. Az öttagú csoport fenyegetoen lassan megindult feléjük. Gyorsan odasúgta a Foorvosnak: „Te, a lámpát…” És nem várt választ, mert jól tudta, hogy megértették, felkapott egy asztalt és belevágta a közeledo csoportba. Ezek egy pillanatra szétrebbentek, és a Foorvos egy székkel máris leverte a lámpát. A sötétség jóformán még be sem állt, mikor Rozsdás bal kezével felragadott egy széket és jobbjával a rémült fiatalembert. Elobb a széket vágta bele az utcai kirakatba, az ablak csörömpölve tört szét, nyomban utánadobta a fiút, aki a széthulló üvegcserepek között sértetlenül bukott ki az utcára, és ugyanezen az úton ugrott ki o is. A fiú keskeny árnya szolgálatkészen lapult melléje. – Fuss, ahogy tudsz! – kiáltotta Rozsdás, és rohant, miközben valakit leütött a bikacsökkel, éppen mikor feléje szúrt. Ha a Bunkó és a Foorvos társuk után akartak volna menekülni, végük van, mert hátukba kapják a késeket. Ok az egyetlen helyes stratégia szerint a szemberohanó Hóhérok közé vetették magukat, akik a váratlan összeütközéstol hirtelen szétperdültek. Bunkó máris átvetette magát a söntéspolcon, a Foorvos Úr felugrott a polc tetejére, és vadul bombázni kezdte támadóit az üvegekkel. Az egyik ötliteres üveg Szigonyos fejével együtt tört szét. Erre meghátráltak kissé a támadók. A kocsmáros – ágya alatt – idegesen cigarettára gyújtott, megpróbálta a kárt felbecsülni a csörömpölés alapján, és elhatározta, hogy az utcai ablakot nem csináltatja meg többé. A pillanatnyi szünetet kihasználva Bunkó és a Foorvos fel­bo­rí­tották a likorökkel megrakott állványt, hogy elzárja az üldözok útját, azután egy lendülettel kitörték a vendéglos szobájába vezeto ajtót, onnan az ablakon át az utcára értek. A sarkon még látták Rozsdást befordulni a fiúval. Egy sötét tárgy röpült utánuk, néhány milliméterrel eltévesztette a fejüket, és csörömpölve a kövezetre zuhant. Azután rohantak. Az irányt már tudták, ugyanis régen megállapodtak mind a hárman abban, hogy komolyabb nézeteltérés után...